A magyar pálinka készítésének főbb mozzanatai

Magyar pálinka

Magyar pálinka

Bár a gyümölcspárlatok nem tettek szert akkor hírnévre, mint egyes gabonaszeszek, mégis nagy jelentőségük van a Kárpát-medencében. Az egyik legismertebb ital, a bor mellett, a közkedvelt magyar pálinka. Készítése még ma is a hagyományos, több évszázados technológián alapul.

Kizárólag kis űrtartalmú, maximum 3000 literes üstökben történhet az előállítása. Valójában ennél jóval kisebb üstöket használnak. A magyar pálinka többnyire pár száz literes vagy annál is kisebb rézüstökben készül.

Kétszeri lepárláson megy át, mielőtt fogyaszthatóvá válik. Az első lepárlás során maradnak benne olyan kozmaolajok és egyéb vegyületek, amelyek elronthatják az ital ízét. Az egyszerű kisüsti a második lepárlás után rögtön fogyasztható, nincs szükség érlelésre.

Az ágyas pálinkák viszont néhány hónapos érlelésen mennek át palackozás előtt. Bár a magyar pálinka még nem hódította meg az egész világot, azonban egyre több helyen ismerik ezt az italt. Sok turista szívesen visz haza magával egy üveggel, ami jót tesz az ital hírnevének.

Print Friendly, PDF & Email