Skip to content

Poiwiki

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu

Biztosítja-e a jogos védelem a büntetlenséget?

Posted on 2017-02-04
Jogos védelem

Magyarországon még nincs érvényben az a törvény, amelyet sok már országban alkalmaznak, hogy hivatalosan is fegyvert tarthatnak a házukban az állampolgárok, de itt is vannak erre határozatok.

Ilyen a jogos védelem alaptörvényi cikke, ami kimondja, hogy a magánszemélynek jogában áll a személye vagy a tárgyi tulajdonai elleni alaptalan támadást kivédeni és megelőzni, így később a bírósági eljárás során ezt mindenképp figyelembe fogják venni.

Ha egy ilyen helyzetbe keveredett, akkor érdemes még az első kihallgatás előtt felkeresni egy jó védőügyvédet, aki pontosan tudja, hogy milyen jogai vannak, és szaktudása által minden kiskaput is ismer, amellyel sarokba szoríthatnák Önt, így segíteni tud, hogy minden enyhítő körülményt figyelembe vegyenek az ügye tárgyalásakor.

Ha pedig mindenképp szeretné megelőzni, hogy bűnösnek találják, akkor érdemes csak olyan eszközt tartani a lakásban, ami nem alkalmas az élet kioltására, hiszen ilyenkor a jogos védelem biztosítja a büntetlenséget is, és nem kell attól tartania, hogy elítélik.

« Előző: A hitelközvetítőt a bankok fizetik
Miért van szükség tárgyasztalra? :Következő »

Legutóbbi bejegyzések

  • Corvin Pszichológia – Miért ne halogassuk a lelki egészség ápolását?
  • Az esztétikai fogászat Budapest polgárainak örömet szerez
  • Debrecen iroda kiadó felhozatala kielégíti az igényeket
  • Teverun Blade GT2: 5000W teljesítmény, amely átdefiniálja az elektromos roller élményt
  • Házassági vagyonjogi szerződés: biztos alapok a közös jövőhöz

Kategóriák

  • Ajándék ötletek
  • Állatvilág
  • Egészség
  • Egyéb
  • Internet
  • Kerékpár
  • Szolgáltatás
  • Vásárlás

Címkék

ablak ajándék ajándékok ajándék ötletek cipő erp film Ford Mustang gumi gyerek szandál gyerekülés gyűrű honlap készítés Infraszauna ingatlan játékok karóra kerékpár klíma klíma akció kutyaeledel lomtalanítás légkondi légkondicionáló munkaruha műanyag redőny műszaki cikkek parfüm pálinkás pohár párátlanító póló reklámajándék repülőjegy server szauna szerver telefon távirányító vpn vízlágyító víztisztító víztisztító készülék webáruház készítés zuhanykabin zuhanytálca
©2026 Poiwiki | Design: Newspaperly WordPress Theme