kiadó lakás

Luxuslakás a Kálvin tér közelében, amit nem szabad kihagyni

Kiadó lakás

Kiadó lakás

Bizonyos életszakaszokban új lakásba költözünk, mert munkahelyet váltunk vagy csak egyszerűen kapunk egy nagyszerű lehetőséget, amit kár lenne kihagyni. Egy szuper lakás közvetlenül a Kálvin tér mellett csodás ötlet, mert a belváros szívében minden kellően közel van és természetesen az V. kerületben a környék sem kifogásolható. Az ország más területein élő fiatalok is kicsit bele szeretnek kóstolni a nagyvárosi életbe, még ha nem is több évig, de kicsit jólesik belecsöppenni a forgatagba, a fiatalos pezsgésbe. Nem kell ehhez mást tenni, mint beiratkozni egyetemre, esetleg munkát vállalni és keresni egy szuper albérletet. Egy lakás közvetlenül a Kálvin tér mellett nemcsak egy álom lehet, mert a budapestialberlet.com weboldalon meg is találjuk, amit szeretnénk. Mindennel felszerelt négy szobás lakás található itt, ami az idei évben került felújításra, így kijelenthetjük, hogy luxuskörülményeket kínál.
Természetesen nem egyszemélyes lakásról van szó, mert a négy szobában 7 ember is kényelmesen elfér és így a rezsi és az albérlet ára is osztódik, így a költségek máris kisebbek lesznek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....