Igazán impozánsan fest a falba épített kandalló

Impozáns falba épített kandalló

Impozáns falba épített kandalló

A mérsékelt éghajlati övben, amelybe Magyarország egésze is beletartozik, télen fűteni, nyáron pedig hűteni kell a lakásokat. A leggyakrabban központi fűtést alkalmaznak a háztartásokban, amely földgázzal vagy szilárd tüzelőanyagokkal működik.

Sok helyen, főleg nagyobb alapterületű házaknál használnak kandallót is a méretesebb helyiségek fűtésének rásegítése céljából, illetve azért is, mert egy igencsak mutatós megoldásról van szó. Az edilkamin fűtőalkalmatosság ráköthető a központi fűtésrendszerre is, azonban nem ez a leginkább jellemző felhasználási módja. A kandalloepites.hu webáruházban bőséges kínálat mutatkozik ebből a típusból.

Az edilkamin vízteres kandalló működési elve egyszerűen azon alapszik, hogy saját víztartállyal rendelkezik, amelyben a lángok hevítik fel a vizet, majd pedig az leadja a hőt a kívánt formában. Ez egy igen költséghatékony fűtési alkalmatosság, amely a lakások díszeként is szolgál.

Az edilkamin kandallónak zárt a légtere, tehát nem a szoba levegőjét használja fel az égéshez. Egész kis helyre is telepíthető, így nemcsak az épület legnagyobb helyiségeibe lehetséges a beépítése. Gondolt már arra, hogy mennyire jól mutatna egy falba épített kandalló a nappalijába?

Mennyire hangulatos volna, ha a szoba egyik központi részén telente, hangulatos tűz loboghatna és csak úgy árasztaná magából a meleget? A webshop árukészlete rendkívül jól felszerelt, így van miből válogatnia. A falba épített kandalló legnagyobb előnye a helytakarékosság, de a megrendelők többsége azért választja ezt a kandalló változatot, mert a praktikussága és hasznossága mellett, rendkívül impozánsan mutat.

Árfekvését tekintve nem mondható drága dolognak. A honlapon fel vannak tüntetve az alapárak, viszont a konkrét díjak megszabásához fel kell vennie a kapcsolatot az üzlet munkatársaival a weboldalon keresztül. Az online felületen mindegyik falba épített kandallónak szerepelnek a paraméterei. Amennyiben ezeket is szeretné tisztázni, pontosítani, akkor lépjen kontaktba a kollégákkal a megadott elérhetőségeken!

Print Friendly, PDF & Email